Tinta Könyvkiadó

Leírás Tartalomjegyzék Részlet a könyvből Előszó

Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc élete

Kedvezményesen megvásárolhatja webáruházunkban!
bevásárlókocsi

Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc élete

168 oldal, A/5, puhafedeles
ISBN 9789634091974
2019

A kötet szerzője, MÁRKI SÁNDOR (1853-1925) korának neves történésze, a kolozsvári, majd a sze-gedi egyetem professzora. Kutatásainak eredményét számos monográfiában foglalta össze. Könyvet írt többek között a magyar középkorról, Dózsa Györgyről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéről. 

Az 1900-as évek elején a Történelmi Társulat kérésére írta meg II. Rákóczi Ferenc életrajzát és szabadságharcának hiteles történetét. A fejedelemről szóló háromkötetes tudományos monográ-fia Budapesten 1907 és 1910 között jelent meg. 

A Szent István Társulat felkérésére Márki Sándor a korábbi három kötetből kiindulva a nagykö-zönség számára egy kötetben foglalta össze II. Rákóczi Ferenc életét és történelmi jelentőségét. A szerző halálának évében, 1925-ben megjelent kötet a történelmi eseményeket a legpontosab-ban követve, olvasmányos formában adja közre II. Rákóczi Ferenc fordulatokban gazdag életét. Ír a fejedelem gyerekkoráról, ismerteti küzdelmeit, győztes és vesztes csatáit, elemzi a szabadság-harc bukásához vezető okokat. Megírja a francia udvarban töltött időt és a rodostói száműzetés szomorú éveit. A kötet népszerű volt a két háború között a magyar történelem iránt érdeklődők körében. 

A TINTA Könyvkiadó fejet hajtva a fejedelem példamutató élete előtt, tisztelettel adja közre is-mét Márki Sándor II. Rákóczi Ferenc élete című könyvét. 


   
Játékok
 Nyelvi játék: Akasztófa  Nyelvi játék: Nyelvi Totó Nyelvi játék: Felelj, ha tudsz!
Ön szerint melyik három szó jellemzi a legjobban 2023-at?



szavazás
Tinta Könyvkiadó TV Tinta Könyvkiadó Twitter Tinta Könyvkiadó Instagram
A Tinta Könyvkiadó működését 2022. évben a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatta.
Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Az ember tragédiájának az enciklopédiája című könyv megjelentetése szakmai program megvalósítását 2023. évben a támogatta.
A magyar nyelv szerkezetének és szókincsének újszerű bemutatása szakmai program megvalósítását 2021. évben a támogatta.